Hír

Az angliai Devon és Torbay könyvtári hálózatát fenntartó Libraries Unlimited (Határtalan könyvtárak) nevű szervezet az Eventbrite online konferenciaszervező cég felületén zoomos interaktív beszélgetéssorozatot indított. A Beyond the Horizon sorozat keretében a könyvtárügy öt úttörő alakjával folytatott interaktív beszélgetésbe lehet bekapcsolódni.

Az előzmény: interjú Marie Østergårddal

2020. július 9-én R. David Lankes volt az online esemény vendége, aki a Dél-karolinai Egyetem Könyvtár- és Információtudományi Iskolájának igazgatója. Lankes pályája során számtalan Egyesült Államokbeli kormányügynökséggel és könyvtári és tudományos, illetve könyvtárszakmai szervezettel működött már együtt. 2016-ban az Amerikai Könyvtárak Egyesületének (ALA) Ken Haycock-díjában részesült a könyvtárszakma népszerűsítéséért tett érdemei elismeréseképpen. Számos kötet szerzője, 2012-ben a The Atlas of New Librarianship című munkájáért megkapta az ABC-CLIO/Greenwood-díját mint a legjobb könyvtárszakmai könyv (Lankes honlapjáról ingyenesen letölthető e-könyvként.) Kurrens kutatási témája a könyvtárszakma újragondolása az "Új könyvtárosság" szemléletével, amelynek lényege, hogy a könyvtárosok a közösségeik körében a tudásgyarapodást könnyítve, segítve fejlesszék a társadalmat.

Lankesszel az interjú során Sue Willamson közkönyvtáros intézményvezető és egyúttal az Angliai Művészeti Bizottság elnöke beszélgetett, visszautalva egy 2016-os konferenciára, amelyen mindketten részt vettek. Sok minden történt 2016 óta: a geopolitikai változások és a Brexit után 2020-ban a COVID-19 világjárvány, illetve a Black Lives Matter mozgalom kapcsán kialakult zavargások példátlan kihívás elé állítják a társadalmakat, így a könyvtáros szakmát is. A könyvtárak szerepe David Lankes véleménye szerint a közösség szolgálata, egyúttal formálása is – azaz ha jól működnek, a könyvtárak vissza is tudnak hatni a közösségek életére a közjó érdekében; egyszerre cselekvők és tanácsadók. Ilyen értelemben nem lehetnek semlegesek, és óhatatlanul belépnek a politikai szférába. Mindez újra előtérbe került az utóbbi időszak eseményeinek tükrében. Ezzel párhuzamosan azt tapasztalhattuk, hogy kiszélesedett a könyvtárhasználat, és nőtt a könyvtárakba vetett bizalom.

A pandémia a közösségorientált könyvtárakat kaotikus helyzetbe sodorta: először bezártak, és csak egyetlen üzenetet fogalmaztak meg: “zárva vagyunk, online szolgáltatunk”. A következő hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy a könyvtárak el tudják látni feladataikat fizikai épület nélkül is. Később bővítették online szolgáltatásaikat (COVID-ismeretterjesztéssel vagy éppen mesedélutánokkal); a lokális, helyorientált közösségi funkciókat a digitális térbe is gyorsan be kellett integrálni. Lankes rámutatott, hogy a járványidőszak alatt is ki kell tartani a közösségorientált, közösséget támogató és formáló könyvtár eszménye mellett. A zárvatartás alatt bebizonyosodott, hogy nőtt a könyvtárosok kreativitása, de nem szabad a végletekig vinni az önfeláldozást – a könyvtárosok nem betegedhetnek bele a munkába. Kérdés az is, hogy hogyan őrizhetők meg és aknázhatók ki ezek a kreatív energiák az újranyitás után.

Lankes tapasztalatai szerint a közösségorientált könyvtári működés nem mentes az ellentmondásoktól és nehézségektől. Példának okáért sokszor a fejlődni, változtatni kívánó könyvtárakat maga a közösség “fogja vissza”, pontosabban az emberek fejében élő, nosztalgikus könyvtárkép a “könyvpalotákról”, amit még gyerekkorukból őriznek, és nem vesznek tudomást az új fejleményekről, például a makerspace-ekről vagy a társadalmi párbeszédet előmozdító rendezvényekről. Ám egy korszerű könyvtárban utóbbiak nem kiegészítő, hanem alapfunkciók; a közkönyvtárak a közösség, nem pedig a könyvek színterei. Lankes példaként említette a skandináv országokat, ahol az állampolgárok egyre több mindent (hivatalos ügyeket is) intézhetnek digitálisan, a könyvtár ezzel párhuzamosan a fizikai találkozások színtere – ám a COVID-19 ezt a tendenciát kétségkívül kihívás elé állítja.

A szakember szerint a közkönyvtárak elsődleges célja most is az, hogy segítsék közösségüket, és támogassák a tanulást, azaz legyenek innovatív helyek és tanulóterek, ne csak puszta digitális közvetítők a tartalomszolgáltatók és az emberek között. A közösség felfogása és a közösséggel való kapcsolat azonban nem egyértelműek. Le kell szögezni, hogy a könyvtáros is a közösség része, de ez nem jelenti azt, hogy amatőr/önkéntes. (Sajnos a forráshiánnyal küzdő brit könyvtárakban sokszor önkéntesekkel működtetik a közkönyvtárakat, ez semmiképpen sem követendő gyakorlat.) A lelkes könyvtárhasználók mellett “nehéz emberekkel”, problémás közösségekkel is dolgozunk kell, akik nem akarnak kommunikálni, vagy éppen ellenségesek. A valódi közösségszervezés – amikor mindenkit el kívánunk érni – ezért kemény munkát jelent, nehéz döntésekkel. A szakmában sokan ezt nem vállalják fel, inkább a könnyebb oldalról közelítik meg a közönséggel való kapcsolatépítést (pl. közösségi médiafelületek gondozása). Lankes kulcsfogalmakként az inklúzióra és a sokszínűségre helyezte a hangsúlyt, amiknek a könyvtár tevékenységében és gyűjteményében is tükröződniük kell. A legkisebbekkel érdemes kezdeni: a feltevések szerint a születésünk utáni első 2000 óra kulcsfontosságú a mintázatok bevésődése és a kognitív fejlődés szempontjából, nem is beszélve a magabiztos olvasási készség időben való elsajátításáról, ami a továbbtanulásra és a későbbi esélyekre is rányomja a bélyegét. Az olvasásfejlesztési programok ezért a közösségközpontú működés egyik csapásirányát képezhetik, különös tekintettel arra, hogy a kicsik mellett a szülőket is sikerül elérni, és mód nyílik az ő tanulásuknak a támogatására is (ún. adult literacy programokkal). Az írás- és olvasásfejlesztés így az egész közösségnek szól (community literacy). A közösségépítés ezért nemcsak marketingszöveg: nem a könyvtár brandjét szolgálja, hanem a használókat, hogy a gyerekeknek jobb jövőjük legyen. Ezzel összefüggésben minden oldalt és csoportot szolgálni és tanítani kell a nagyobb társadalmi igazságosság érdekében. A tanulás a jelentéstalálással, történetmeséléssel, részvétellel kapcsolódik össze, és a könyvtárosi éthosz kulcsává válik.

Az élethosszig tartó tanulásnak, aminek a könyvtárosok a fő szószólói és színterei, nemcsak pozitív oldala van. Az új ráeszmélések felelősséggel járnak – erre látunk példát a rasszizmussal való leszámolás törekvésében, vagy éppen koronavírus idején, amikor helyt kell állni, és segíteni kell a traumatizált embereknek, akár kikapcsolódási lehetőséggel, akár információval, akár azzal, hogy összekötjük őket másokkal. Lankes hangsúlyozta, hogy a krízis ráébresztett minket arra, hogy nem izoláltan működünk, hanem kapcsolatok szövevényes hálójában, ezért a falak építése rossz politika. Igaz ez a könyvtáros szakmára is, ahol az USA könyvtárosai most sokat tanulhatnak az újranyitó európai könyvtárak tapasztalataiból. A digitális csatornákon egyre könnyebb a kommunikáció, mindazonáltal most is érvényes, hogy meg kell ismerni az ellenvéleményeket is.

Ezután a kollégák tehettek fel kérdéseket az előadónak. Egy brit könyvtáros arról érdeklődött, gyerekek esetén hogyan valósítható meg a közösségorientált működés. Lankes szerint akkor járunk el a legjobban, ha magukat a gyerekeket kérdezzük meg, mire van szükségük. Emellett fontos, hogy ne csak befogadóként, hanem alkotóként tekintsünk rájuk, amihez remek eszköz a könyvtári makerspace és a 3D-s nyomtatás.

Egy másik kérdező azt szerette volna tudni, tanítják-e a könyvtárosképzésben a közösségorientált működést. Lankes szerint nem eléggé; az ő egyetemén most vezettek be egy ilyen kurzust, de probléma, hogy a képzésben ismeretátadást és konkrét módszertani útmutatókat várnak. A jó gyakorlatok, igényfelmérések tanulságai nem ültethetők át egy az egyben egyik könyvtárból a másikba, hiszen minden közösség más, ahogy az is, mit várnak a könyvtártól, mire szeretnék használni. Az egyes könyvtárak máshogy reagálnak ezekre a helyzetekre.

Arra a kérdésre, hogy hogyan navigáljon a könyvtár a szélsőséges csoportok és a különböző szubkultúrák között, és hogyan kerülje el, hogy feszültséget és negatív indulatokat keltsen, Lankes azt válaszolta, hogy partnerkapcsolatokat kell létesíteni az önkormányzattal és a civil szervezetekkel, de ezzel együtt is bonyolult a helyzet, a gyűlöletnek és az erőszaknak sokféle formája létezik, akár büntetőjogi következményekkel. A könyvtárosok maguk is képzésre szorulhatnak, emellett fontos a kiegyensúlyozott rendezvényszervezés (counterprogramming), amikor minden oldalnak helyet biztosít a könyvtár. Eközben a kizárás vagy a kontextusba helyezés lehetőségeit is mérlegelni kell; a cél sosem lehet a propaganda, csak az információ. A “nyitott, befogadó, biztonságos hely” koncepcióját azonban most a koronavírus keresztülhúzhatja.

Szintén a járványhelyzet kapcsán lángolt fel újra az adatvédelem kérdése. Egy kolléga felvetésére válaszolva Lankes kifejtette azon álláspontját, hogy a könyvtáraknak részt kell vállalniuk a kontaktuskutatásból, természetesen az egészségügyi szereplőkkel és a hatóságokkal együttműködve. Személyes adataink szerinte amúgy is egyre inkább valutává válnak, amiért “veszünk” valamit cserébe, például a Facebook vagy más “ingyenes” szolgáltatás igénybevételével. (Mindez persze akkor jogszerű, ha az adatokat meghatározott célra és időre gyűjtik tőlünk.) A közkönyvtárak az adatkezelés terén is taníthatják a nagyközönséget.

Erik Boekesteijn, az eseménysorozat korábbi meghívottja azt vetette fel, merre lépjenek tovább a könyvtárak, ha a saját szempontjukból már mindent megtettek a közösségért, amit tudtak (képzésekkel, programokkal), mégsem történt érdemi változás, nem nőtt a személyes felelősségvállalás. Lankes szerint a Maslow-piramis értelmében az emberek először alapvető szükségleteiket szeretnék kielégíteni, jelesül a bizonság iránti vágyat, és csak ezután következhet az önfejlesztő célú tanulás. A könyvtár ebben is segíthet, emellett összekötheti egymással a különböző szereplőket. Példaként említette, hogy az USA-ban túl nagy a szakadék az iskolák és a könyvtárak között, pedig az intézmények céljai közösek, a gyerekek fejlődése szempontjából létfontosságú az olvasás és a könyvtárhasználat.

Egy kérdező arra volt kíváncsi, megvalósítható-e a közösségi irányítás a könyvtárakban. Lankes szerint ez a fenntartótól függ; vannak példák civil bizottságokra a könyvtárak vezetésében. Sok helyen a könyvtárigazgatóknak szavuk van a döntéshozatalban a releváns témákban.

Az utolsó kérdés arra irányult, hogyan lehet megalkotni egy közösségi tanulási ökoszisztémát az iskolák, könyvtárak, múzeumok stb. részvételével. A könyvtáraknak elsősorban el kell fogadniuk, hogy az elsődleges feladatuk az oktatás, nem az információszolgáltatás. Ennek szellemében természetes módon minden a tanulást fogja támogatni, és a könyvtárosokat is tanulási partnerként fogják kezelni például az iskolák. Hangosan kell kifelé sugározni, hogy a könyvtár tanulóhely!

A beszélgetéssorozat 2020. július 16-án folytatódik a közösségfejlesztés úttörőjeként ismert Nina Simon, a OF/BY/FOR ALL nemzetközi non-profit szervezet ügyvezető igazgatója, valamint Daniel Clark, az eseménysorozat-gazda Libraries Unlimited kreatív igazgatójának részvételével.

Készítették:

Szabó Piroska és Bódog András (Könyvtártudományi Szakkönyvtár)