Hír

Az angliai Devon és Torbay könyvtári hálózatát fenntartó Libraries Unlimited (Határtalan könyvtárak) nevű szervezet az Eventbrite online konferenciaszervező cég felületén zoomos interaktív beszélgetéssorozatot indított. A Beyond the Horizon sorozat keretében a könyvtárügy öt úttörő alakjával folytatott interaktív beszélgetésbe lehet bekapcsolódni.

Az előzmény: interjú R. David Lankesszel

2020. július 16-án Nina Simon volt az online esemény vendége, aki 2019 óta az OF/BY/FOR ALL nevű közösségfejlesztő nonprofit szervezet alapító ügyvezetője. A sikeres szakmai tevékenysége nyomán önmagát “Spacemaker”-ként definiáló, évekig a Santa Cruz-i művészettörténeti múzeum igazgatójaként dolgozó Simon az innovatív szociális szakembereket magába foglaló Ashoka Fellowship és számos nonprofit művészetben befolyásos személyeket felsoroló ranglista tagja. A múzeumi közösségfejlesztő tevékenységéért 2012-ben Nancy Hanks-emlékdíjat kapott, ám leginkább előadásairól és írásairól ismert. Két legjelentősebb műve a múzeumi, közintézményi közösségfejlesztés témájában a The Participatory Museum és a The Art of Relevance címmel jelent meg, és mindkettő online szabadon olvasható a kötetek honlapjain. A kötetek témáit körüljáró tartalmas TEDx előadások megtekinthetők a YouTube felületén: https://www.youtube.com/watch?v=aIcwIH1vZ9w&app=desktop és https://www.youtube.com/watch?v=NTih-l739w4&app=desktop. Emellett vezeti a Museum 2.0 szakmai blogot, illetve megjelennek írásai a Medium.com felületén.

Az utolsó Beyond the Horizon esemény alkalmával Simonnal ezúttal Daniel Clark kreatív igazgató beszélgetett a szervező Libraries Unlimited részéről.

A beszélgetés középpontjában a változás és a változtatás állt, különösen a mostani, koronavírus és társadalmi forrongások fémjelezte időszakban. Nina Simon szerint a cél az, hogy ne intézményközpontúan, hanem közösségközpontúan gondolkodjunk, és mindig az emberekkel és az emberekért dolgozzunk, hogy lássák, a közgyűjtemény nekik, róluk szól. Ehhez szükség van a marginalizált közösségek bevonására is, amire jó eszköz a közös alkotás (co-creation). Könyvtárosként ugyan azt állítjuk magunkról, hogy célközönségünk az egész társadalom, mégis sokszor megelégszünk azzal, hogy csak azokkal foglalkozunk, akik már könyvtárhasználók, azok pedig, akik eleve nem jönnek be, kívül esnek az érdeklődési és hatókörünkön. Annak érdekében, hogy túllépjünk ezen a hozzáálláson, a szó szoros értelmében fel kell fedeznünk a közösségünket. Nina Simon szerint érdemes az általánosságok helyett (például “a fiatalok nem járnak könyvtárba”) specifikusabb célcsoportokban gondolkodnunk (például művészi vénájú latino/latina fiatalok).

Kíváncsinak kell lenni, és az elitista/paternalista megközelítéssel szemben az elérendő célcsoport értékeire kell összpontosítani. Azaz ne (csak) úgy gondoljunk például az aluliskolázott munkásosztálybeli férfiakra, mint akik bizonyos képességek híján vannak, amit a könyvtárnak kell megtanítani nekik, hanem lássuk meg, mik az erősségeik (például keményen dolgoznak, hogy eltartsák a családjukat), és ezen a szemüvegen át szemléljük és szólítsuk meg őket (ennél a példánál maradva: “ha bejössz, segítünk neked, hogy jobb munkát tudjál szerezni”). Ha így kommunikálunk, nem keltünk ellenérzéseket, hanem azt sugározzuk, tényleg érdekel minket az adott közösség élete. Nina Simon módszerként azt javasolja, térképezzük fel a közösség értékeit, erősségeit (asset mapping), tartsunk “empátiatúrákat”, találkozzunk az emberekkel. Kérdezzük meg, mi érdekli őket, mire büszkék, miért aggódnak. Azt is hangsúlyozta, hogy a közösség sohasem homogén, hanem kisebb, egymással összekapcsolódó csoportok alkotják.

Példaként kiemelhető még az egyesült államokbeli spanyolajkú közösség. Egy indianai fiókkönyvtárban felismerték, hogy a fehér középosztálybeli célközönségre pozícionált szolgáltatás túl sok embert zár ki, ezért bevezettek néhány alapvető változtatást: megtanították a személyzetet spanyolul köszönni, spanyol nyelvű állományt alakítottak ki, és spanyol mesedélutánokat szerveztek a helyi közösség megbecsült tagjainak bevonásával. A marginalizált csoportokkal való kapcsolatépítéshez nagyban lehet támaszkodni a különböző civil szervezetekre is (például a problémás fiatalokkal való munka során ifjúságvédelmi szakemberek lehetnek a közvetítők).

Nina Simon tanácsa az, hogy mindenekelőtt mérjük fel, hol tartunk, milyen a környezetünk, mit szeretnénk elérni és mik a vakfoltjaink. A változások nem fognak egyik napról a másikra bekövetkezni. A rövid távú célkitűzések és a napi munka mellett mindig szem előtt kell tartani a hosszú távú célokat: a befogadást, a sokszínűséget és az egyenlőséget. A nagy léptékű változásokhoz érdemes hozzáigazítani a személyzeti politikát: az USA-nál maradva, afroamerikai munkatársakat kell felvenni, így az ő nézőpontjaik egyre inkább beépülnek a szervezet működésébe.

Sok könyvtár a koronavírus-járvány lecsengésével azon dolgozik, hogy elérje, a használói visszajöjjenek. Nina Simon szerint azonban nem(csak) erre kellene koncentrálni. Ez a válsághelyzet alkalmat ad arra, hogy újragondoljuk szolgáltatásainkat, kiszélesítsük a használói körünket, és új emberekkel teremtsünk kapcsolatot. Ha más nem cselekszik, nekünk kell felvállalni az alapvető segítségnyújtást, például megszervezni az ételosztást vagy gerillaakcióként veteménymagokat juttatni el a lakosoknak. Mindezt összekapcsolhatjuk a helyi művészek bemutatásával is.

Ha közösségközpontú, közösség által irányított szervezetté (community-led organization) kívánunk válni, felelős kiállásra van szükség a kitűzött célok érdekében. Egyedül nem megy: csak csapatban, másokkal együttműködve tudunk dolgozni. Emellett a vezetők és a fenntartók felé is “el kell adni” a koncepciónkat, amihez jó sorvezető lehet a szervezet küldetésnyilatkozata – ehhez érdemes valahogy kapcsolódnunk. Végezetül kövessük a lelkesedésünket, mert csak a személyes motiváció fog hajtani minket előre.

A következőkben a könyvtáros kollégák tettek fel kérdéseket a meghívott előadónak. Arra a felvetésre, hogy kit keressünk meg elsőként a szóba jöhető célcsoportok közül, azaz kit válasszunk ki, nehéz korrekt választ adni. De végső soron talán mindegy is, kivel kezdjük, ugyanis ha az egyik közösséggel elkezdünk beszélgetni, felmerülhetnek olyan igények, amelyeknek a kielégítése a tágabb közösségben többeknek fontos lehet. Nina Simon ezen a ponton John A. Powell “célzott univerzalizmus” (targeted universalism) elméletére utalt.

Egy másik szempont, ami megfogalmazódott, az a különböző szociális szervezetekkel való viszony volt. Országonként változó, hogy kinek mi tartozik a felelősségi körébe, de rivalizálás vagy hárítás helyett érdemes együttműködni, és ha más nem cselekszik, magunknak kell megtenni a szükséges lépéseket. Az USA-ban például rájöttek, hogy nem működik a szociális háló, ezért a könyvtárak vállalták fel ezt a szerepet.

Egy kolléga kérdésére, aki a fiatalok elérésének módjáról érdeklődött, Nina Simon azt válaszolta, szűkebb célcsoportokat kell meghatározni a siker érdekében. Olyan helyeket kell keresni és teremteni, ahol az adott csoport valóban jól érzi magát. Például népszerűek-e a fiatalok körében a gördeszkapályák és hasonló szabadidős parkok? Miért szeretik ezt, mit lehet ebből hasznosítani a könyvtárban? Nina Simon egy másik példát is hozott: Hollandiában a közgyűjteményesek edzőtermekbe látogattak, hogy egy új közösséget, ezáltal egy új célcsoportot ismerjenek meg. Egy újabb intézményi korlátot rombolhatunk le, ha nem vesszük szigorúan a rendezvények kezdő- és befejezési idejét. Nem is gondolunk bele, de sokakat feszélyez az a kulturális norma, hogy nem illik késni vagy korábban távozni egy rendezvényről, ezért inkább el sem jönnek. Ehelyett bevezethetünk egy kötetlen, “fesztiválszerű” programszervezési modellt, melynek értelmében csak azt adjuk meg, hogy “egész este” tart egy rendezvény, így azok is el fognak jönni, akik egy adott időpontra a hezitálás vagy feszített időbeosztásuk miatt nem tudnának/akarnának.

Az utolsó kérdésre, mely szerint hogyan hozzuk ki a legtöbbet a mostani időkből, Nina Simon azt válaszolta, hogy most mindenki le van terhelve és zsonglőrködik a feladatokkal, és nincs erőnk a precíz tervezéshez, de mindenképpen időt kell szakítani az álmodozásra arról, hová jusson el a szervezet. Ez pozitív érzésekkel fog eltölteni minket, ami segít előremenni – szólt az előadás végszava.

Az ötrészes sorozat videofelvételeit a szervezők visszamenőleg is elérhetővé tették.

Készítették:

Bódog András és Szabó Piroska (Könyvtártudományi Szakkönyvtár)