Hír

2020. január 20-án a norvégiai Oslóban került megrendezésre a 2016-2019 között lezajlott ALMPUB projekt (The ALM Field Digitalization and the Public Sphere –  Könyvtári, levéltári és múzeumi szektor, digitalizálás és a nyilvános szféra) zárókonferenciája a  Norvég Nemzeti Könyvtárban. A projekt európai összehasonlításban vizsgálta a könyvtárak, levéltárak és múzeumok mint nyilvános intézmények szerepét a társadalomban. A hat országban lefolytatott kérdőíves vizsgálatok mellett számos esettanulmány is készült olyan résztémákról, amelyek kiegészítik az empirikus kutatásokban összegyűjtött adatokat.

A kutatási projektben az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézete konzorciumi partnerként vett részt. Az Oslói Városi Egyetem (OsloMet) által kezdeményezett és koordinált projekt összköltségvetése 15 millió korona volt, amelyet a Norvég Kutatási Tanács a KulMedia program keretében finanszírozott. A projektvezető egyetem mellett a projektben részt vett a Norvég Nemzeti Könyvtár, a Nyugat Norvégiai Főiskola, a Tromsø-i Egyetem (Norvégia), Uppsala-i Egyetem (Svédország), Koppenhágai Egyetem (Dánia), Potsdami Egyetem (Németország), Chur Egyetem (Svájc) és az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézete. A zárókonferencia délelőtti szekciója angol nyelven zajlott, a délutáni pedig különböző skandináv nyelveken, az előadó személytől függően, norvégul, dánul vagy svédül.

A vitaindító előadást David Lankes tartotta „A város főterének újjáépítése a digitális korban” címmel. Lankes szerint a könyvtárak, múzeumok és levéltárak sokszor nem az emberek valós problémáira keresik a válaszokat, hanem előre elkészített megoldásokat kínálnak olyan jelenségekre, mint, hogy nem olvasnak eleget, nem férnek hozzá a kultúra javaihoz vagy információhiányban szenvednek. Ráadásul a kulturális örökség intézmények infrastruktúrában, szolgáltatásokban gondolkodnak, pedig a problémákra az emberek adják a megoldást, nem az eszközök, a technika és a fizikai környezet. A használók az infrastruktúra helyett a jelentéseket és azt az erőt keresik, amely felhatalmazza őket arra, hogy jó dolgokat csináljanak. Egy példát megnézve Korábban a tanulást fogyasztásnak gondolták, most inkább azt mondjuk, hogy egy olyan alkotói folyamat, amely mindig részvételen alapul.

Az emlékezet egy közösségen belüli megállapodások gyűjteménye, amely folyamatosan változik, amikor megváltozik a kontextus. A közösségek ugyanazokat az értékeket osztják és közös narratívát valamint közös értelmezéseket alakítanak ki. Ebben pedig az embereknek szükségük van irányításra, amelyet a kulturális intézményeknek is fel kell vállalniuk. A könyvtárosok, muzeológusok küldetése, hogy fejlődjön a társadalom a tudás létrehozásán keresztül. A tudás létrehozásához pedig nem csak a tartalmakhoz való hozzáférést szükséges biztosítani, hanem az embereket is össze kell kötni egymással. A közösséget elsősorban nem támogatni, hanem építeni kell, olyan közös alapértékekre alapozva mint a tanulás, a nyitottság, a szellemi szabadság és a vélemények sokfélesége.

Lankes szerint a kulturális intézményeknek arra kell törekedni, hogy az emberek rendelkezzenek azokkal az erőforrásokkal és felhatalmazással, amelyek alapján ők maguk képesek elérni a céljaikat, ennek a kulcsa pedig a felhatalmazás. Mi tehát a teendő? A nyilvános szférának, amelynek a kulturális intézmények fontos szeletét képezik, megbízhatónak, hasznosnak és részvételen alapulónak kell lennie. A könyvtárak igazi gyűjteményét az előadó szerint a közösségek és nem a könyvek kell, hogy jelentsék.

Ezt követően Ragnar Audunson, az Oslo-i Városi Egyetem professzora összegezte az ALMPUB projekt főbb eredményeit „A könyvtárak, múzeumok és levéltárak szerepe a digitális korban” címmel.  

A projektben az összehasonlító empirikus kutatások mellett elemezték az egyes nemzetek stratégiai dokumentumai közül azokat, amelyek az egyes közgyűjteményekre, másrészt pedig a digitalizálásra vonatkoztak. Ezeknek az elemzéseknek a legfőbb eredménye az volt, hogy megállapították: a digitalizálást a döntéshozók bizonyos értelemben szakralizálták, azaz függetlenül attól, hogy annak a megtérülése világosan kimutatható-e, mindenképpen szükségesnek tartják. A skandináv országokban ennek az az eredménye, hogy igyekeznek mindent digitalizálni, még akkor is, ha nem látható annak az értelme. Megoszlanak a vélemények arról, hogy ez jól van-e így, különösen annak fényében, hogy a fizikai terekre sokkal nagyobb igény mutatkozik a skandináv országban, mint a digitális tartalmakra.

A lakossági felmérésben a megkérdezetteknek a 60%-a használta a könyvtárat legalább egyszer az elmúlt évben, a múzeumok esetében ez a szám nem sokkal alacsonyabb: 56%. Akik bármilyen formában használták a könyvtárat, azoknak a 60%-a személyesen tette ezt, 34% online és személyesen is, míg mindössze 6% volt, akik kizárólag online. A múzeumok esetében még nagyobb arányban (74%) vannak, akik kizárólag személyes használatról számoltak be. Egyedül a levéltárak különböznek, ahol a használók 51%-a csak távolról, online használta a gyűjteményt. Úgy tűnik, hogy a tömeges digitalizálás megteremtette az igényt a fizikai terekre, sokkal jobban, mint eddig bármikor. Mindez azt sugallja, hogy az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a fizikai terekre a közgyűjteményi szakpolitikákban.  

A felmérések megerősítették a könyvtár mint fizikai találkozóhely funkció jelentőségét mind az ismerősökkel vagy idegenekkel való véletlenszerű találkozások, mind pedig a szervezett találkozók kapcsán. Az állampolgári ismeretek szempontjából is kiemelt jelentőségű a könyvtár, minden negyedik könyvtárhasználó informálódott már valamilyen közösségi ügyről. Ugyanez igaz a múzeumok és a levéltárak esetében is. Mindezek ellenére a nagyközönségben nem tudatosodott a könyvtáraknak a közösségi tér szerepe. Amikor a könyvtárak fenntartásának indokoltságára kérdeztünk rá, a többség elsősorban a kulturális örökség megőrzését, a tanulás támogatását és a tudáshoz, kultúrához való hozzáférés biztosítását tartotta a legfontosabbaknak, míg a kreativitás és innováció elősegítését, a közösségi találkozóhely és a nyilvános viták helyszíne funkciókat a legkevésbé lényegesnek.
Összességében az előadó arra a következtetésre jutott, hogy az esettanulmányok valamint az empirikus kutatások eredményei együtt a mellékhatások fontosságára hívják fel  figyelmet. A kulturális örökség intézmények nagyon sok területen pozitív hatással vannak az emberek és a társadalom életére. Ezek egyike a bizalomépítés, amely nehezen lenne levezethető az elsődleges funkciókból, mégis nagyon fontosak, ha az intézményrendszer fontosságát mérlegeljük. A könyvtárak nagyon sok közösségi értéket erősítenek.

A délutáni szekcióban néhány – a projektben született – esettanulmányt mutattak be. Cicilie Fagerlid különböző életkorú könyvtárhasználókkal készített interjúk alapján vizsgálta a könyvtárak hasznosságát. Az eredmények megerősítették, hogy a könyvtár nagyon változatos funkciórendszerrel bír. Egyszerre tér a tanuláshoz, a rekreációhoz és a találkozásokhoz.

Kerstin Rydbeck, a svédországi Uppsalai Egyetem oktatója az olvasókörökről készített felmérést a hazájában. Jelenleg a települési könyvtárak 85%-ában működik olvasókör, amelyben olvasásról, olvasmányokról beszélgetnek. Az elmúlt 30 év tendenciái azt mutatják, hogy ez a típusú szolgáltatás egyre inkább csak a könyvtárakban maradt meg, ott azonban jelentős mértékben nő a népszerűsége. A felmérés rámutatott, hogy bár Svédországban is működnek könyves közösségi oldalak, azok nem tudják kiváltani az olvasókörök szerepét. A felmérésben részt vevő 782 válaszadóból 504-en felelt nemmel arra a kérdésre, hogy ha a könyvtárban nem lenne erre lehetőség, akkor a digitális térben is részt venne-e az olvasókörben. Bár egy-egy alkalom kifejezetten egy-egy könyvről szól, régen a középpontban a mű volt, ma inkább maga a beszélgetés, a reflexiók kerülnek a fókuszba.

Roswitha Skare a digitális találkozóhelyek kapcsán egy adott időszakban vizsgálta, hogy mire használják a norvég könyvtárak, levéltárak és a múzeumok a legnagyobb közösségi oldalt. A fő kérdései azok voltak, hogy hány megosztást készítettek, milyen témákban és azok mennyire ösztönözték a használói részvételt. Bár jellemzően nagyon kevés hozzászólás érkezett, egy-egy jól működő oldal (Pl. Tromsø-i múzeum Facebook oldala) példája azt mutatja, hogy egy közösségi oldal is funkcionálhat online találkozóhelyként.

Az ALMPUB projekt formálisan ezzel a konferenciával lezárult, de a tervek között szerepel az eredmények bemutatása más európai fővárosokban is. A projekt eredményeiből készült angol nyelvű kötet pedig várhatóan 2020 májusában fog megjelenni.