Hír

Könyvtárpolitika
Maróti Andor: Hogyan olvasunk?

Műhelykérdések
Dömsödy Andrea: Tanórán kívüli iskolai könyvtári jó gyakorlatok
Lustyik Istvánné: Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Erdősné Márta Mária: Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Szakközépiskolája
Kassainé Mrena Judit: Varga Katalin Gimnázium

História
Pogány György: Háborús károk és felmérésük a könyvtárakban 1945-1953 között

Könyv
Vajda Kornél: (Ön)életrajz két kézre
Rózsa Dávid: Belakni létünk tartományait
Mezey László Miklós: Hivatás és sors intézményi tükörben
Poprády Géza: „Magyarország a hazám, Amerika az otthonom”

Ízelítő a lapszámból:

„Meg kellett értenem, hogy a műveket mindenki saját felfogására jellemző módon veszi át, önmaga elképzeléseit, meggyőződéseit vetíti bele abba, tehát az olvasmány csak kiindulópont számára, hogy a valóságlátását ismételten megerősítse. Eco szerint ez már a középkorban is így történt, amikor a művek meghatározott világnézetet és életfelfogást tükröztek, látszólag tehát egyértelműen kellett felfogni. Ennek ellenére már akkor is volt a műveknek bizonyos nyitottságuk az olvasó számára…” (Maróti Andor)

„A második világháború idején, illetve az azt követő években a háborús pusztításokon túl súlyos veszteséget jelentettek a hazai könyvtárügy számára egyrészt a személyzet sorában végrehajtott politikai jellegű tisztogatások, az igazolóbizottsági eljárások és a B-listázás, másrészt a személyi jellegű purifikálást kiegészítő, a könyvtári állomány megtisztítását célzó intézkedések, illetve a gazdátlannak, elhagyottnak tekintett gyűjtemények pusztítása és az egyházi, elsősorban szerzetesrendi bibliotékák államosítása, ami az esetek tekintélyes részében a könyvek megsemmisítését jelentette.” (Pogány György)

„A könyv alcímét unokája, Rózsa Dávid, a KSH Könyvtár főigazgató-helyettese világosítja meg. Aki ezt a megvilágítást átugorja, joggal hiheti úgy, hogy Rózsa György-önéletrajzot tart a kezében. Hiszen a kötetben folyamatos a szöveg, amely időrendben számol be mindarról, ami vele történt, amit ő tett, és ami mindennek az értelme volt. Nos, Rózsa Dávid elárulja, hogy nem önéletrajzról, hanem valójában interjúkötetről van szó.” (Vajda Kornél)