Alábbi cikkünkben röviden bemutatjuk a könyvtárhasználat változásait az ezredfordulótól napjainkig. A 2000 óta eltelt 20 év alatt számos olyan változás tanúi lehetünk a könyvtárhasználat terén, amelyek egyrészt segítenek megérteni napjaink kultúrafogyasztásának aktuális helyzetét, másrészt előrevetíthetik a jövő változásainak lehetséges irányait.

A könyvtárhasználati trendek bemutatásának leghatékonyabb módja az EMMI által vezetett kulturális statisztika adatainak áttekintése. A statisztikai elemzések során a könyvtárakban megjelenő használókat tudjuk számszerűsíteni, és intézményi oldalról vizsgálni az igénybevétel mértékét. Az aggregált, elsősorban nem kutatási célra gyűjtött statisztikák távoli közelítéseket engednek meg, ugyanakkor az elmúlt 20 évre visszamenőleg olyan mennyiségű adat áll rendelkezésre, amelyek a nagyon alapvető tendenciákat reprezentatív országos vizsgálatok nélkül is mutatják.

Az adatok a könyvtárak önbevallásán alapulnak. Az intézmények kötelesek maguk jelenteni a használattal kapcsolatos főbb statisztikai adatokat. Az elemzéshez a következő adatokat gyűjtöttük ki a 2000 és 2019 közötti időszakra vonatkozóan lakosságszámra vetítve:

• Könyvtári tagok aránya a lakosságon belül;
• Távhasználat és személyes használat;
• A helyben használt és kölcsönzött dokumentumok száma;
• A könyvtári programok és az azokon résztvevők száma;
• Gyermekolvasók aránya a könyvtárhasználókon belül.

A fenti adatok elemzésével kíséreljük meg felrajzolni az elmúlt húsz év könyvtárhasználatának legjellemző trendjeit. Nem törekedhetünk azonban a teljességre; a jelenlegi gyorsjelentés csak a főbb tendenciákat tartalmazza, amelyek a későbbiekben kiegészíthetők regionális, könyvtártípusonkénti bontásokkal, amelyekkel már vélhetően nemcsak a jelenségek regisztrálása, hanem a háttérben húzódó okok megsejtése is terítékre kerülhet.

A kulturális statisztika elsősorban az idősoros adatok bemutatására alkalmas. Ezen túl rendelkezésre állnak a 2019-ben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár „Az én könyvtáram” projektben felvett reprezentatív felmérési adatai. A 3–17 éves és a felnőtt lakosság köréből egyaránt 1500-1500 fős reprezentatív mintavétel történt, amely alapján bemutatható a hazai könyvtárhasználó népesség területi eloszlása, valamint főbb demográfiai jellemzői.[1] Ez az adatsor képezi elemzésünk másik nagy csoportját, amellyel a használók szemszögéből is vizsgálhatók a könyvtárhasználat aktuális trendjei.

Könyvtári tagság

A könyvtárak használati mutatói közül az egyik legfontosabb minden esetben a könyvtári tagok lakosságon belüli aránya, azaz, hogy a népesség hány százaléka kötelezi el magát tartósan a könyvtár mellett. A könyvtárhasználók aránya ennél természetesen magasabb is lehet, hiszen a szolgáltatások igénybevételéhez nem szükséges olvasójegyet váltani. A következő diagramon a könyvtárak által jelentett beiratkozotti létszámot vetítettük a teljes lakosságra.

A könyvtári tagok lakosságon belüli aránya az 1960-as évekhez képest némileg csökkent, a rendszerváltás utáni időszakhoz képest pedig kis mértékben nőtt. Az 1990-es évek közepétől elindult növekedés mögött egyetlen jelentős társadalmi, demográfiai tényezőt sejthetünk, mégpedig a felsőoktatás eltömegesedésének tendenciáját, amelynek nagy hatása kellett, hogy legyen a könyvtárhasználatra is. Az 1990–1991-es tanévben 102.387 hallgató tanult az összes egyetemi és főiskolai szintű képzésben. 2005–2006-ban ez a szám 380.632 volt.  Még ha nem is törvényszerű, hogy minden főiskolás vagy egyetemista rendelkezik könyvtári tagsággal, a felsőoktatásban tanulók nagyon fontos bázisát jelentik a könyvtárak közönségének, így ennek a rétegnek a szélesedése vagy szűkülése jelentős szerepet vállalhat a használók létszámának bővülésében és csökkenésében egyaránt.

Az elmúlt évtizedben némi visszaesést figyelhetünk meg a beiratkozottak számában, aminek egyik oka az lehet, hogy egyre több elektronikus forrás áll az emberek rendelkezésére információs igényük kiszolgálására (ezek egy részét pont a könyvtár működteti). Ezzel párhuzamosan tendencia, hogy a beiratkozott olvasók némiképp aktívabban használják a könyvtár helyben elérhető állományát, mint korábban, távoli elérésű szolgáltatásaik népszerűsége pedig már évek óta dinamikusan emelkedik. Mindezek ellenére ma Magyarországon minden 5. ember rendelkezik olvasójeggyel valamely könyvtárba, ami főleg annak fényében tekinthető kiváló értéknek, hogy tudjuk, a csecsemők és kisgyermekek sokszor még nem könyvtártagok, amikor szüleik révén maguk is könyvtárhasználók, illetve a statisztika az iskolai könyvtárakba beiratkozottakat sem rögzíti.

A beiratkozottak aránya esetében meg kell említenünk a statisztikai mérés sajátosságait is. Az 1997-ben megjelent könyvtári törvény kötelezővé tette a statisztikai adatszolgáltatást valamennyi nyilvános könyvtár számára. A rendszerváltást követő években tudatosult az intézmények számára, hogy a hiteles statisztikai adatok gyűjtése és prezentálása az intézmény alapvető érdeke, hiszen a fenntartó anyagi támogatásához és a társadalom megbecsülésének növeléséhez egyaránt szükséges, hogy a könyvtár képes legyen számokkal is bemutatni az elvégzett munkát és annak eredményeit. Mindez a fegyelmezettebb statisztikai adatszolgáltatás irányába terelte az intézmények képviselőit. Szinte biztosak lehetünk abban, hogy az 1990-es évek visszaesését követő enyhe mértékű növekedés mögött meglévő okok egyike, hogy egyre több intézmény tartotta fontosnak, hogy hiteles statisztikai adatokat gyűjtsön és szolgáltasson magáról. 

A 2019-ben lefolytatott országos reprezentatív mérés alapján tudjuk, hogy a könyvtárhasználók nem ugyanolyan arányban vannak jelen Magyarország egyes régióiban.

A Pest megyéből és a fővárosból álló Közép-Magyarországon a legmagasabb a könyvtári tagsággal rendelkezők aránya, ezt követik a dunántúli megyék, majd sokkal lemaradva a Dunától keletre fekvő térség. Világosan kirajzolódik egy nyugat–keleti lejtő a könyvtári tagság vonatkozásában. Kelet-Magyarországon kevesebb, mint fele annyian vallották magukat könyvtári tagnak, mint Budapesten és Pest megyében, és csak kicsivel több, mint feleannyian voltak a könyvtárba beiratkozottak, mint a nyugati megyékben.

Távhasználat vs. személyes használat

A könyvtárak az online tartalmak megjelenésétől kezdve információszolgáltató intézményként definiálták saját magukat, ahol hordozótól függetlenül minden típusú tartalom elérhetősége biztosított.

A távhasználatokat a könyvtárak 2003 óta mérik. Ugyan az adatok pontossága erősen megkérdőjelezhető az eltérő mérési gyakorlatok[2] miatt, a tendencia iránya és a változások mértéke egyértelmű. Mit értünk távhasználat alatt? A hazai gyakorlat, hogy szinte mindenki a honlapon esett kattintások számát adja meg. A szabvány fogalmából kiindulva az adat nagyon sokféle használatra utalhat. „A virtuális látogatás a használó kapcsolódása a könyvtár webterületéhez könyvtáron kívülről, függetlenül a megtekintett oldalak vagy elemek számától.”[3] Ebben benne van tehát az adatbázisok használata, a honlapon lévő információk megtekintése, a digitális könyvtári tartalmak letöltése egyaránt. A távhasználat tehát egy olyan összesített adat, amely nagyon sokféle tartalmat foglalhat magában. Nem lehet egyenértékűnek tekinteni egy honlapra való kattintást egy elektronikus könyv digitális könyvtárból való letöltésével, ugyanakkor mindkettő olyan távoli használatot jelent, amelynek során a használó a könyvtár épületébe való belépés nélkül profitálhat az intézmény szolgáltatásaiból.

A könyvtárak törekednek arra, hogy szolgáltatásaikat távolról is elérhetővé tegyék. Ennek érdekében egyrészt igyekeznek az analóg formátumban lévő folyóiratokat, könyveket digitalizálni, másrészt pedig a papíralapú dokumentumok mellett nagy hangsúlyt fektetnek az eleve digitálisan született tartalmak gyűjtésére és szolgáltatására. A fenti „távhasználat”-összesítő adat tehát keveset mutat abból, amit a könyvtárak tesznek az elektronikus tartalmak elérhetővé tétele érdekében. Ezeknek a törekvéseknek az eredménye, hogy egy-egy nagy egyetemen a hallgatóknak ki sem kell lépniük kollégiumi szobájukból, vagy az oktatóknak el sem kell hagyniuk irodájukat, hogy hozzáférjenek azokhoz az egyetemi könyvtárak által előfizetett adatbázisokhoz, amelyek nélkülözhetetlenek szakmai munkájukhoz. Amikor egy előfizetéses adatbázist vesz igénybe egy oktató, az ugyanúgy benne van a távhasználat statisztikájában, mint a könyvtár saját fejlesztésű adatbázisainak, katalógusainak használata – még akkor is, ha sokszor ezekben az esetekben a könyvtárhasználat ténye nem tudatosul a résztvevőkben.

A táv- és a személyes használat eltérő módon jelenik meg a közkönyvtárakban, valamint a szak- és a felsőoktatási könyvtárakban. A következő két diagram alapján azonban azt láthatjuk, hogy az alapvető tendenciák mindkét intézménytípusban igen hasonlóak.

A közkönyvtárak (vagy települési könyvtárak) körében 2010 után haladta meg a távhasználatok száma a személyes használatokét, a szakkönyvtárak esetében erre már 2005 előtt sor került. Ennek a jelenségnek a hátterében az húzódik, hogy az utóbbiakban nagyobb jelentősége van a szakirodalmi adatbázisok és a digitalizált állományok használatának.

Az egy lakosra jutó személyes használatok száma kisebb csökkenést mutat a köz- és a szakkönyvtárakban egyaránt, azonban ezt bőven ellensúlyozza a távhasználatok száma, amely radikálisan bővült az elmúlt években. A jelenség nem újkeletű, több évtizede zajló tendenciáról van szó. Az internet elterjedésével, a használat növekedésével egyre fontosabb a digitális szolgáltatások megléte is, hiszen egyre nagyobb az igény erre. Folyamatosan bővülő digitális, online szolgáltatások jellemzik a könyvtári rendszert, ami a digitalizálás tömegessé válásával csak fokozódni fog.

A könyvtárak az elmúlt időszakban számos tematikus honlapot, saját adatbázist hoztak létre, továbbá a helyi lapok digitalizálásával és azok szolgáltatásával is bővítették digitális kínálatukat. Ezek a szolgáltatások a könyvtárak honlapjáról elérhetők, így befolyásolják a távhasználat folyamatos növekedését. Az elektronikus szolgáltatások megtervezése, szolgáltatása és bővítése merőben új típusú kompetenciák elsajátítását igényli a könyvtárosoktól.

A helyben használt és a kölcsönzött dokumentumok számának alakulása

A könyvtárakban a könyvek kölcsönzésének és helyben használatának a lehetősége az, amely semmilyen más szolgáltatónál nem érhető el, és amellyel az intézmények nagyban hozzájárulnak az információs esélyegyenlőség megvalósításához. Az adatok vizsgálata alapján két ellentétes irányú tendenciának lehetünk tanúi. A kölcsönzött dokumentumok csökkenése évtizedekre visszamenően jellemző tendencia, amely mellett a helyben használat stagnálása és enyhe emelkedése jellemző. 

Az 1960-as években 4,2 kölcsönzött dokumentum jutott egy főre, ami 2015-re már 2,5 alá csökkent. A személyes használatok csökkenésével párhuzamosan csökkent a helyben használt dokumentumok száma is. Minden könyvtártípusban visszaesett a kölcsönzések száma, ám a csökkenést ellensúlyozza, hogy egyre több adatbázisban egyre több digitális tartalom érhető el, és a távhasználatok száma dinamikusan emelkedik. A szakkönyvtárakban a helyben használt dokumentumok és a kölcsönzött dokumentum száma, úgy tűnik, 2019-re egy szintre került. Ennek oka lehet a tudományos kutatómunka átalakulása: a felsőoktatási hallgatók, oktatók és kutatók egyre inkább a könyvtár által előfizetett elektronikus szakadatbázisokra támaszkodnak, és ez nem jelenik meg a kölcsönzött és a helyben használt dokumentumok számában. 

A közkönyvtárakban némiképp más tendencia figyelhető meg. Azt látjuk, hogy a kölcsönzések száma a szakkönyvtárakéhoz hasonlóan évek óta csökken, de az utóbbi néhány évben lassuló ütemben. A helyben használt dokumentumok száma ezzel szemben 2007 óta szinte folyamatosan emelkedik. Ennek oka a könyvtárhasználat jellegének változásában keresendő, mivel a könyvtárak a világon mindenhol egyre inkább a tanulás, a tanítás, a munka és a szórakozás közösségi színtereivé válnak, így a használók már nemcsak információért járnak a könyvtárakba. A könyvtárak egyre több képzést, szabadidős és kulturális programot tartanak, így egyre több embert képesek bevonzani az épületeikbe, ami együtt jár a helyben lévő állomány egyre aktívabb használatával. Igyekeznek közösségi tereiket is úgy kialakítani, hogy a használók számára biztonságosak és kényelmesek legyenek, ezzel növelve szabad tereik kihasználtságát.

Rendezvények

A könyvtárak egyre inkább funkcionálnak rendezvényhelyszínként, közösségi térként, ahol a látogatók a dokumentumok mellett változatos kulturális programkínálattal találkozhatnak. A könyvtári programok és azok résztvevőinek számát a statisztika 2006 óta méri. A könyvtári program definíciója a következő. „A könyvtár által szervezett, saját tereiben vagy külső helyszíneken, saját forrásból megvalósított rendezvény. Az akár több napos, de egybefüggően megtartott, azonos című vagy témájú rendezvények (pl. konferencia, vándorgyűlés) egy programnak számítanak. Viszont külön számítanak az időközönként megrendezett, közös címen futó sorozat programjai, pl. a 8 alkalomból álló foglalkozássorozat.”^[4]

A könyvtári programok száma az elmúlt egy évtizedben igen jelentős mértékben növekedett. 2006-ban 3,91 db könyvtári rendezvény jutott ezer magyarországi lakosra, 2018-ban ugyanez az érték 11,87. Tizenkét év alatt a rendezvények száma megháromszorozódott, amely igen jelentős bővülést jelentett az egyes települések kulturális kínálatában, és amely természetesen magával hozta a résztvevők számának jelentős mértékű növekedését is. 2013-ban a kulturális törvényt úgy módosították, hogy a nyilvános könyvtárak alapfeladatai közé bekerült a „kulturális, közösségi és egyéb könyvtári programok” szervezése.

A könyvtári programok új utakat nyitottak a használók megszólítására. A könyvtári programok nemcsak Magyarországon, hanem szerte a nagyvilágban is meghatározzák a 21. századi könyvtárfelfogást. Különösen igaz ez a közkönyvtárak világára.

A könyvtári programok számának emelkedése és sokszínűsége folyamatos érdeklődést tart fenn a használókban. Ez az oka annak, hogy dinamikusan bővül a rendezvényeken résztvevők száma is. A közkönyvtárak azok, amelyek sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a programokra, hiszen ez a feladatukból is adódik, de a szak- és a felsőoktatási könyvtárak is mind több könyves rendezvényt szerveznek használóiknak.

2006 óta csaknem megháromszorozódott a könyvtári rendezvényeken résztvevők száma, ami egészen impozáns eredmények számít, és egyben igen jól szemlélteti a könyvtárak funkcióváltását, közösségi terekké alakulását.

A gyermekolvasók aránya

A gyermekolvasói arány az elmúlt években kisebb ingadozást mutat, azonban az elmúlt négy évben minimális emelkedés tapasztalható ezen a területen. A könyvtárak igyekeznek bevonzani a legkisebbeket is a könyvtárba, úgy, hogy szüleiknek és az egész családnak is hívogató programokat nyújtanak. Az óvodákkal és iskolákkal való együttműködés erősítésének fő hozadéka lesz a gyermekolvasók arányának növekedése.

Az látszik tehát, hogy a 14 éven aluliak egyre nagyobb hányadát teszik ki a könyvtárhasználóknak, és körükben a könyvtárak népszerűsége folyamatosan emelkedik. Ráadásul, a statisztika nem számol az iskolai könyvtárak adataival, így a diagramokon ábrázoltnál ténylegesen jóval több a 14 éven alatti könyvtárhasználók száma.

A könyvtárak mind nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyermekek olvasóvá nevelésére. Mind több speciális programot, gyerekeket megszólító foglalkozást tartanak, aminek az az eredménye, hogy megállt a gyermekolvasók arányának trendszerű csökkenése. Különösen nagy eredmény ez annak fényében, hogy a gyermekek körében az olvasás népszerűsége radikális csökkenést mutat, amelyet – ezek szerint – nem követett a könyvtárak népszerűségvesztése.[5]

A 14 éven aluliak könyvtárhasználatában két tendencia mutatkozik meg. A kölcsönzési kedv kisebb csökkenést, viszont a dokumentumok helyben használata emelkedést mutat, ráadásul az országos átlagnál jóval nagyobb mértékben. A 19 évvel ezelőtti adathoz viszonyítva ma már több, mint 2,5-ször több könyvtári dokumentumot vesznek a kezükbe a 14 év alatti gyerekek, ráadásul az emelkedés nem látszik megtorpanni.

Összegzés

A könyvtárhasználat terén két vizsgált érték kapcsán tapasztalhatunk dinamikus bővülést, a távhasználatok és a rendezvények látogatóinak számában. Ennek oka a bővülő szolgáltatási paletta és a felhasználói igények változása.

A személyes használatok számának stagnálása mögött jelentős átalakulások húzódnak. A kölcsönzött dokumentumok száma folyamatosan csökken, amellyel elsősorban a programokon résztvevők számának emelkedése állítható szembe. Természetesen más tényezők is húzódhatnak ezek mögött a trendek mögött, de a két adatsor ellentétes alakulása tényszerű.

Szintén tényszerű, hogy a digitális forradalom elsősorban a távhasználatok formájában növelte a könyvtárak igénybe vételét. Az olvasótermek számítógépekkel való felszerelése csak ideig-óráig volt releváns a használók számára, amelyet egyre inkább felváltott a saját eszközök, saját laptopok használata és a könyvtári wifi iránti igény.  Nagyon sok könyvtár – a szűkös fenntartói támogatás miatt – soha nem tudta elérni azt a technológiai színvonalat, amely igazán vonzóvá tette volna az olvasótermi gépek használatát. A távhasználatok kapcsán a növekedés letagadhatatlan, ugyanakkor tény, hogy ez elsősorban a szak- és az egyetemi könyvtárakban jelentett nagymértékű növekedést, amelyet pedig a használók nem feltétlenül érzékeltek, hiszen az egyetem hálózatából való adatbázis-használatot nem minden esetben azonosítják a könyvtárral. A fentiek alapján elmondható, hogy a könyvtárak reagáltak a papíralapú média egyeduralmának megszűnésére, amely a használatot is befolyásolta.

A közkönyvtárak kapcsán szintén egyértelmű trend a programkínálat bővülése és a programokon résztvevők számának jelentős mértékű emelkedése, amely részben a törvényi a szabályozás, részben pedig a könyvtári funkciók – használói igények mentén történő – újragondolásának az eredménye. A könyvtárak a mellett, hogy információszolgáltató intézmények, egyre inkább törekednek arra, hogy közösségi térként, nyilvános viták, rendezvények színtereként is funkcionáljanak.

A statisztikából – már néhány adat vizsgálata alapján is – egyértelműen látszik, hogy az egyes könyvtártípusokat (egyetemi, szak- és közkönyvtárak) nem lehet homogén módon kezelni. Az egyes funkciókban bekövetkező változások erősebben jelen vannak egyes intézménytípusokban, mint a többiekben.

Készült a Könyvtári Intézet Kutatási és Elemző Osztályán