Hír

2021. február 17. és 19. között – ezúttal a járvány miatt online formában – került megrendezésre a Leibniz Research Alliance Open Science, a Leibniz Association és a ZBW Leibniz Közgazdasági Információs Központ szervezésében a 8. nemzetközi Open Science Conference.

Az első napon a házigazda ZBW Leibniz Közgazdasági Információs Központ igazgatója, Klaus Tochtermann köszöntötte a rendezvény résztvevőit. A pandémia miatt az oktatás és a tudományos kutatás az érdeklődés homlokterébe került, a vírus elleni védekezés érdekében az addig fizetőfalak mögött lévő tartalmak elérhetővé váltak. De vajon ez lehet-e az új norma a jövőben? Megvalósulhat-e a nyílt tudomány fenntartható és globális hozzáférhetőségének célkitűzése? A konferencia előadóinak mindegyike reflektált ezekre a kérdésekre, más és más irányból közelítve meg a nyílt tudomány témakörét, moderátori szerepben pedig David Patrician amerikai tudományos újságíró járult hozzá az online diskurzushoz. 

Az első szekció Ana Persic, az UNESCO tudománypolitikáért és kapacitásépítésért felelős osztályvezetőjének előadásával kezdődött. Az ENSZ Agenda 2030 keretében szerveződő munka a nyílt tudomány globális konszenzusának elérésére törekszik. Ennek érdekében az UNESCO széles körű konzultációt kezdeményezett, amelynek eredményeképpen elkészítették a Nyílt Tudomány Ajánlás (UNESCO Open Science Recommendation) első változatait; a dokumentumot a világszervezet 2021 novemberében megrendezendő 41. közgyűlésére tervezik véglegesíteni. A cél a nyílt tudomány alapelveinek és normáinak lefektetése, a jogi szabályozás azonban a nemzetállamok hatáskörébe tartozik. A leendő ajánlás a nyílt tudomány definícióját is megadja, eszerint egy olyan ernyőfogalomról beszélünk, amely a tudományt érintő nyílt mozgalmakat (open access, open data, open source, open evaluation, open educational resources stb.) és gyakorlati célokat (pl. együttműködés, egyenlő hozzáférés) egyaránt magában foglalja. A javaslat rögzíti az alapértékeket és alapelveket (pl. a tudománymint emberi jog, inkluzivitás, diverzitás), valamint azonosítja a cselekvési területeket.

A második előadó Vanessa Proudman, a holland SPARC Europe igazgatója volt; e testület a kontinens egyik legfontosabb tanácsadó szerve a nyílt tudománnyal kapcsolatos kérdésekben. Scoping the Open Science Infrastructure Landscape in Europe című, 2020-ban elkészült jelentésük részletesen számot ad a nyílt tudomány európai helyzetéről. Ennek tanúsága szerint a nyílt hozzáférést kínáló mai tudományos ökoszisztéma igen fragmentált, az egyes elemek nem működnek teljes összhangban egymással. Az elmúlt években ugyan kiépültek a nyílt tudományt lehetővé tévő infrastruktúra alapjai, a szemlélet azonban elsősorban projekt- és innovációalapú, ami a finanszírozásban is tükröződik. A nonprofit nyílttudomány-szolgáltatások sikerének kulcsa, ha ismertté válnak a tudományos közösségekben, és stabil fenntartó működteti őket, de fontos a közösségvezérelt gondolkodás és az új finanszírozási modellek keresése is. Proudman több példát is megemlített a hatékony, nyílt tudományt megvalósító rendszerekre: GenBank, az Egyesült Államok Egészségügyi Intézetének (NIH) nyilvánosan elérhető génszekvencia-adatbázisa; bioRxiv biológiai és medRxiv egészségtudományi preprint-szerverek. Az ESFRI (Kutatási Infrastruktúrák Európai Stratégiai Fóruma – European Strategy Forum on Research Infrastructures) az Európai Unió legfőbb tanácsadó testülete a kutatói infrastruktúra, így a nyílt tudomány terén is; a nyílt tudomány európai “csomópontja” az European Open Science Cloud (EOSC). A COVID-19 Data Portal vagy a CORD-19 – COVID-19 Open Research Dataset szintén a nyílt tudomány jó gyakorlatainak sorát bővítik. A fenntarthatóságot szavatoló működőképes üzleti modellekre is láthatunk példákat: a DOAJ támogatókat, szponzorokat és pályázati lehetőségeket vesz igénybe, a Crossref esetében mindez még kiegészül tagdíjakkal is. Az arXiv nyílt hozzáférésű repozitórium az intézményi és alapítványi fenntartás mellett adományokra is számíthat.

A második blokkot egy ún. virtuális poszterszekció képezte, amelynek keretében 17 különböző, nyílt tudományt érintő projekt mutatkozott be, összefoglaló absztraktok és látványos poszterek prezentálásával. Egyéni zoom-beszélgetések során alkalom nyílt a kutatókkal és a többi érdeklődővel való közvetlen eszmecserére is. A projektek a nyílt tudomány széles skáláját lefedték: többek között terítékre került egy hallgatói kezdeményezés a nyílt tudományért; a társadalomtudományi témájú metaadat-megosztás; gyakorlati útmutatók a nyílt információszolgáltatásra és a nyílt tudománnyal kapcsolatos ismeretterjesztésre; a nyílt tudomány és a nyílt oktatási tartalmak összefüggései; különféle nyílt tudományi repozitóriumok, hálózatok és szolgáltatások, valamint felsőoktatási gyakorlatok. A tematika a gépi tanulástól a női kutatók karrierlehetőségein át a szélerőművek adatainak hasznosításáig terjedt.

Az első nap záróblokkja Danielle Cooper, az Ithaka S+R kutatási és stratégiai tanácsadó szervezet munkatársának előadásával indult, amely az adatközösségek témáját járta körül. Mit is értünk adatközösség alatt? Alapvetően olyan kutatók formális vagy informális hálózatát, akik megosztják és újrafelhasználjákaz adatokat. E csoportok automatizált feltérképezésével az Európai Bizottság által indított FREYA projekt is foglalkozott, amely az állandó azonosítókat (PID) integráltan összekötve, valamint DataCite eseményadatokat elemezve kutatta fel az adatközösségeket a megosztási és követési adatkimenetek összegyűjtésével. Az adatközösségek fejlődési folyamatának első lépése maguktól az érdeklődő kutatóktól indul, ezt követi a folyamatok és az infrastruktúra (elsősorban repozitóriumok) kiépítése, majd a közösség létszámának növelése (ehhez az adatközösségnek hírt kell adnia magáról), végül pedig kulcsfontosságú tényezőként a hosszú távú fenntarthatóság. Ez utóbbihoz az adatközösségek külső támogatása is szükséges lehet, de támogatandó területet jelentenek a metaadatok, az adatvédelem, az eljárásrendek kialakítása is. Az intézményközi együttműködés azonban kihívást jelent, mivel a kutatástámogatás általában nemzeti szinten, esetleg ágazati szinten történik.

A nap utolsó előadója a hollandiai Leideni Egyetem munkatársa, Clifford Tatum volt, aki a kutatásértékelés egy nyílt keretrendszerét mutatta be. A Tatum által ismertetett Open Science Career Assessment Matrix a nyílt tudományhoz kapcsolódó különböző tevékenységeket párosítja össze a lehetséges értékelési kritériumokkal. Például az “adategyüttesek és eredmények” összetevő értékelési szempontja a FAIR alapelvek használata, a nyílt adatkezelés minőségi kritériumainak adoptálása, valamint az egyéb kutatások nyílt adatainak felhasználása. Ugyanígy számításba vehetjük a publikálás, a finanszírozás, a kutatási integritás, a kockázatkezelés vagy a projektmenedzsment nyílt tudomány felől megfogalmazható kritériumait. Az előadás középpontjában 6 európai ország egy-egy kutatástámogató szervezetét tömörítő Knowledge Exchange nevű szervezet által kidolgozott “Nyitottságprofil” (Opennes Profile) állt. Ennek célja, hogy dokumentálja az egyes kutatók nyílt tudományhoz való hozzájárulását, ideértve a publikálás és a megjelenés új formáit is (pl. GitHub, közösségi média, kiállítások stb.). Az elképzelések szerint a nyitottságprofil össze lesz kapcsolva az állandó azonosítókkal és rekordokkal (pl. ORCID, DOI), de szabad szöveges mezőkben is lehetőség lesz a profil leírásokkal, linkekkel és dokumentációval való bővítésére. Tatum előadásában hangsúlyozta, hogy az egyetemek lehetnek a változás motorjai; ezzel összefüggésben felidézte az Európai Egyetemek Egyesülete European University Association) Research Assessmentin the Transition to Open Science 2019 című, 32 európai országra kiterjedő felmérését, amelyből kiderül, hogy a nyílt tudomány a válaszadóknak csupán közel egyharmada számára volt fontos a tudományos karrier szempontjából. Az előadás zárógondolata az volt, hogy a további lépések az európai szintű csúcstalálkozók, a partnerkapcsolatok építése, az egymást keresztező kezdeményezésekbe való bekapcsolódás, illetve az eljárásrendek és a gyakorlat közelebb hozása lehetnek.

A második nap Hilary Hanahoe, a Kutatási Adatok Szövetsége (Research Data Alliance– RDA) főtitkárának előadásával indult, amely szintén a kutatásértékelés témakörével foglalkozott. Az RDA egy nemzetközi, nonprofit, közösségvezérelt szervezet, amely a nyílt tudomány területén az adatszakemberek munkáját kívánja támogatni. A kutatók jelenlegi tudományos előmenetele nem kedvez a nyílt tudománynak, ezért új értékelési módszerekre, metrikákra van szükség. Az új hatásmérési módszertanok felmérésére egy nyílttudomány-regisztert (Open Science Registry) hoztak létre az RDA irányításával. Az oldalon jelenleg az Európai Bizottság szakértői csoportjának jelentése, valamint a lefektetett irányelvek érhetők el. A regiszter a nyílt tudományos ösztönzőkkel kapcsolatos kezdeményezések, projektek és eljárásrendek átfogó, bizonyítékalapú, kereshető többnyelvű adatbázisa lesz, amelyet az összes érdekelt fél használhat (kormányok, finanszírozók, intézmények, kutatók, kiadók stb.) Még csak a rövid távú finanszírozás megoldott, de mérlegelik a hosszú távú működtetés lehetőségeit, az érdekelt felek bevonását.

A következő előadó Céline Heinl a német Szövetségi Kockázatértékelő Intézet (BfR) munkatársaként egy orvosetikai – ám a nyílt tudománnyal kapcsolatos – témakörben tartott előadást Preregisztráció –Átláthatóságot az állatkísérletekbe! címmel. Egy felmérés szerint az állatkísérletek eredményeinek mindössze 50–80%-át publikálják. A “nem publikálás” számos problémát hordoz magában: egyrészt felmerülnek etikai aggályok, másrészt információközlés hiányában egyes kísérleteket mások újra elvégezhetnek (duplikáció), ami közpénzpazarláshoz vezethet. A megoldást a klinikai kutatásoknál már évtizedek óta használatos regiszterek alkalmazása (pl. ClinicalTrials.gov) jelentené. Az állatkísérleti regiszter 2019-ben indult a BfR fenntartásában.

A konferencia ebédszünetében lehetőség nyílt az előadókkal való virtuális találkozásra, ezt követően a délutáni szekció első előadója, Alina Loth kapta meg a szót. Egy nemzetközi interdiszciplináris projektet ismertetett, amelyben a Cambridge-i Egyetem, a Berlin School of Public Engagement and Open Science, a berlini Természetrajzi Múzeum és a Humboldt Egyetem vett részt, és amely a kutatás, az innováció és a kreativitás szinergiájának megteremtését tűzte ki célul a fenntarthatóság témájában, elsősorban a fiatalok bevonásával, a tudomány és a “civil” közönség nyílt párbeszédén keresztül. A Sustainable Futures Academy nevű együttműködés 2020 őszén a pandémia miatt digitális formátumban valósult meg. A projektet sikerrel zárták, az eredmények videó formájában és virtuális kiállításként is megtekinthetők.

A konferencia harmadik, utolsó napját Marte Sybil Kessler, a német Stifterverband ösztöndíjalapítvány munkatársának előadása indította. A német kormány támogatását is élvező szervezet tevékenységének középpontjában az ún. O-generációt (O mint openness – nyitottság) kitevő úttörők, innovátorok és aktivisták segítése áll. Az előadás az innOsci FutureLab Programra fókuszált, amelynek keretében 12 kortárs innovátorral tartanak “design thinking”-maratonokat, emellett interjúkat, felméréseket készítenek. Így teljes körképet tudnak alkotni egy-egy problémakörről. A design thinking módszertan jellegzetessége, hogy a kényes, nehéz problémák kategóriájába sorolható kihívásokra keres megoldást, több szereplő bevonásával, a téma alapos, sok szempontú körbejárásával. Kessler elmondása szerint a tudománypolitikában perspektívaváltásra van szükség az innováció kiaknázása érdekében, ugyanis sokszor nincs meg a kellő támogatás. A FutureLab Programban három prototípust hoztak létre: egy önértékelési eszközt, amellyel felmérhetik, hogy hol tart az intézmény; egy inkubátort a nyílt tudomány és a problémamegoldás elősegítésére; valamint választható tanulási modulokat akkreditált online kurzusok révén, amelyek gyakorlatot és elméletet egyaránt magukban foglalnak. A rendszerszintű változás elindításához teret kellene adni a nyílt tudománynak, támogatva az innovátorokat és a kísérletezést. A jövő már itt van – hangzott el az előadás zárásaként.

A következő előadó Leonhard Volz volt Hollandiából, a Journal of European Psychology Students (JEPS) című, egyetemi hallgatók által szerkesztett szakfolyóirat szerkesztőségéből. A 2009-ben indult, a pszichológiával és határterületeivel foglalkozó folyóirat publikációs fórumot biztosít a hallgatóknak és lehetőséget kínál az ún. “peer-education” folyamatára, vagyis a folyóirat-lektorálás gyakorlati körülmények között, egymástól történő elsajátítására, amellett, hogy segíthet megalapozni a hallgatók tudományos pályáját a nyílt hozzáférésből fakadó láthatóság és elismerés miatt (a JEPS-et a nagy adatbázisok is indexelik). Az egyetemi évek alatt elkezdett kutatói és publikációs munka kiváló alapot képez a tudományos előmenetelhez. Volz végszóként hangsúlyozta, hogy a nyílt tudomány előmozdításához az annak megfelelő gyakorlatokat kell szorgalmazni, és ki kell építeni az ehhez szükséges készségeket.

Az Open Science Conference utolsó szekcióját egy panelbeszélgetés alkotta a már említett Ana Persic, valamint valamint Jessica Polka (ASAPbio, USA), Paola Masuzzo (Institute for Globally Distributed Open Research and Education – Laboratoire Jean Perrin, Franciaország), valamint Tobias Opialla (Max Delbrück Center for Molecular Medicine, Németország) részvételével. A beszélgetést a konferenciát is megnyitó Klaus Tochtermann moderálta. A résztvevők először a pandémia és a nyílt tudomány kapcsolatáról fejtették ki az álláspontjukat. Megfogalmazták, hogy alapvetőnek kellene lennie az adatokhoz való nyílt hozzáférésnek, de ez sajnos nincs így. A közönség soraiból is érkeztek kérdések, melyek közül több a nyílt lektorálásra, illetve a hibázás eshetőségére vonatkozott. A válaszadók rámutattak, hogy a hibázás, a tévedés az emberi természetnek és a tudomány fejlődésének is a része, ezért nem szabadna stigmatizálni. Sajnos azonban a lektorok jelenleg ódzkodnak a nyílt kritikától, illetve a finanszírozók is sikerorientáltak, pedig a teljes folyamatot (és nemcsak az eredményeket) transzparens és felelősségteljes módon kellene szemlélni, minden közreműködővel együtt. A szakmai lektorálás módszereit is oktatni kellene, jelenleg a fiatal kutatók ezt a “mélyvízbe dobva“ sajátítják el. Fontos szempontként terítékre került a finanszírozás kérdése is. Mindegyik résztvevő egyetértett abban, hogy a COVID-19 okozta pénzügyi válság közepette nem szabadna forrásokat elvonni a tudománytól. A folyóirat-előfizetések helyett az intézmények átcsoportosíthatják pénzügyi kereteiket, és többet fordíthatnak adatszakemberek alkalmazására vagy nyílt publikálásra.  A moderátor felvetésére, mely szerint mennyire megvalósítható a nyílt tudomány globális léptékben, Opialla és Masuzzo rámutattak, hogy nem megvalósított az interoperabilitás, illetve komoly nyelvi korlátokkal is számolni kell. Mindenesetre a célkitűzés a Global Open Science Cloud létrehozása az egyes régiók nyílttudomány-felhőinek összekötésével. Arra a kérdésre, hogy kétosztatú tudomány jön-e létre a jövőben (nyílt vs. nem nyílt), a résztvevők reményüket fejezték ki, hogy a nyílt tudomány nem elválasztja, hanem összeköti a szereplőket. A konferencia zárókérdése az volt, mit tanultunk a pandémiából a nyílt tudomány tekintetében. A résztvevők egyhangúlag egyetértettek abban, hogy a nyílt tudomány a jövő, efelé kell haladnunk hatékonyabb együttműködéssel, jobb ösztönzőrendszerekkel. Most, hogy a tudomány a nagyközönség figyelmének homlokterébe került, a nyílt kommunikáció és a tudomány iránti bizalom építése fontosabb, mint valaha.

A beszámolót készítették: Szabó Piroska és Bódog András

2021.02.22.